Hírek
2023. okt. 5.
Együttműködési megállapodást kötött a Pollák és a Legrand!
Mérföldkő iskolánk életében: együttműködési megállapodást kötött a Legrand Zrt. és a Pollák Technikum a tehetséggondozás érdekében!

Az együttműködés célja, hogy a jövő, és a már végzett Elektronika és elektrotechnika ágazat szakemberei számára kézzelfogható és valódi értéket jelentő program, gyakorlati képzési, versenyfelkészítési helyszín álljon rendelkezésre, amely lehetővé teszi számukra a fejlődést annak érdekében, hogy a mai kor és a ma még nem is látható jövőbeli kihívásoknak megfelelő felkészítést kapjanak.
A Pollákban létrehoznak egy HSZC - Legrand oktató és versenyfelkészítő termet a fenti célok technikai hátterének biztosítása érdekében. Az így létrehozott bázist a Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Pollák Antal Technikum és a Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum diákjai, végzett tanulói, illetve a Legrand Magyarország Zrt. partnerei, munkatársai előzetesen egyeztett terv alapján használjak az iskolák tanórarend szerinti, versenyfelkészítési, illetve a Legrand Magyarország Zrt. oktatási tervei alapján.
Az ünnepélyes aláíráskor Kincses Tímea, a HSZC főigazgatója elmondta, hogy egy mérföldkőhöz érkezett a Pollák. Az iskola mindig kiváló szakembereket képzett, azonban a folyton változó világ újabb és újabb kihívások elé állítja az intézményt, amelyekhez rendre sikerrel alkalmazkodik. Ezt bizonyítja az is, hogy a TOP100 szakképző intézmények közé került a Pollák, valamint az elmúlt tanévben megannyi kiváló versenyhelyezést értek el a diákok. A főigazgató hozzátette, hogy a kiváló szakemberek képzéséhez elengedhetetlen a motivált diák, a felkészült oktató, és a megfelelő infrastruktúra – ami a Pollákban az elmúlt években folyamatosan fejlődött –, valamint elengedhetetlenek az olyan kiváló duális partnerek, mint amilyen a Legrand Zrt.
Károlyi László, a Legrand Magyarország Zrt. vezérigazgatója beszédében kitért arra, hogy a vállalat már hosszú évek óta támogatja a szakképzést. Meggyőződésük, hogy versenyképes országhoz versenyképes szakemberekre van szükség, akik oktatásáért mindent meg kell tenni. „Manapság a digitalizáció nem egy lehetőség egy vállalat, egy ország, egy intézmény számára, hanem elvárás. Mi emberek ugyanazok maradtunk, de a körülöttük lévő technológia változik, amit meg kell tanulnunk, hogy versenyképesek tudjunk maradni” – fogalmazott a vezérigazgató. Károlyi László hozzátette, hogy olyan tudást szeretnének megosztani a jövő szakembereivel, amelynek birtokában egyrészt felkészítik a tanulókat az életre és a szakmára, másrészt a versenyeken is kiváló eredményeket érhetnek majd el.
A megállapodás értelmében egy KNX labor kialakítására kerül sor, körülbelül 10 millió forint értékben.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Pollák Robinfó tábor - főként 6-7. osztályos diákoknak
Főként 6-7. osztályos diákoknak
2025. ápr. 30.
Admin

Végleges felvételi jegyzék 2025 / 2026 -os tanévre
Végleges felvételi jegyzék 2025 / 2026 -os tanévre
2025. ápr. 30.

Felvételi jegyzéke a 2025/2026-os tanévre
Megjelent iskolánk ideiglenes felvételi jegyzéke a 2025/2026-os tanévre. Köszönjük, hogy iskolánkat választottad középiskolai tanulmányaid helyszíneként!
2025. márc. 20.
Admin